Budapesten komoly és könnyűzene, színházi előadások, és érdekes szórakoztató események tarka kavalkádjából lehet válogatni. A kiváló hazai művészek mellett a világ minden tájáról érkeznek kvalitásos előadók. A Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Budapesti Őszi Fesztivál évről évre felvonultatja a magyar és nemzetközi zene-, színház-, film-, és képzőművészet legjavát. Az Operaház opera és balettelőadásai, az Operettszínház Kálmán, Lehár és Ábrahám operettjei, népszerű musical-jei vonzzák a nézőket. A Madách Színházban az "Operaház fantomja" egész évben látható. Idegen nyelven, leggyakrabban angolul, a Merlin színház mutat be darabokat. Folklór együtteseink rendszeresen fellépnek a BudaiVigadó és a DunaPalota színpadán.
Aquincumi Múzeum és romkert: (III. Szentendrei út 139) A kétezer éves római város, Aquincum emlékei láthatók itt, falfestménygyűjtemény, rekonstruált ókori víziorgona, mozaik padlóképek mellett dioráma mutatja be az egykori előkelőség étkezését. A közelben áll az amfiteátrum megmaradt romja.
Budapest a világ egyik legszebb operaházával büszkélkedhet. Bizonyára az épületsor és a korszak egyik csúcsteljesítménye, kilenc évi munka után, 1884-ben tartották meg az Operaház nyitóelőadását. A kor egyik legkiválóbb építésze, Ybl Miklós által alkotott palota lépcsőházát és nézőterét a kor legnagyobb magyar...
A magyar komoly és népzene világhírű. Bartók Béla, Kodály Zoltán, Liszt Ferenc neve és művei jelentős hírnevet szereztek a magyar kultúrának. A főváros koncerttermeiben kiváló hazai és külföldi művészek lépnek fel. Világot járt magyar folkór együttesek (Magyar Állami Népi Együttes, Duna Művészegyüttes, Rajkó...
Budapest időjárása októbertől márciusig nem igazán alkalmas szabadtéri rendezvényekre. Ilyenkor a nagyobb események zárt helyen zajlanak, kivétel ez alól a Vörösmarty téri karácsonyi vásár és a szilveszteri mulatság, amikor Budapest népe az utcán tolong és kevés kivétellel papírtrombitát fúj, és álarcban kiabál.
Egy kiállítóterem nagyon hasonló egy múzeumhoz, ámde nincs saját gyűjteménye. Budapesten vannak kifejezetten kiállítótermek, vannak olyan múzeumok, amelyek kiállító-teremként IS működnek, azaz olykor az állandó kiállítással vetekedő, érdekes időszaki kiállításai vannak, s az új világtrend szerint a nagy múzeumok...
Budapesten igen sok a könyv — a lakásokban, az igen fejlett könyvtári rendszerben. A magyar nyelv, amelynek fennmaradása — kis túlzással — hajszálon múlott a német nyelv árnyékában, ma is nagyon fontos a budapestieknek. Szerencsére ma már az idegen nyelvek tanulása mellett.
A "kulturális sugárút" kifejezés 2000 körül született Budapest-rajongó kulturális és idegenforgalmi szakemberek fejében, akik az egyes amerikai városokban népszerű Museum Mile kifejezést próbálták magyarra lefordítani, és végül is arra jöttek rá, hogy mindez Budapesten is megvan, és gyalogosan, vagy remek...
A vezető budapesti kulturális intézményeket tömörítő munkacsoportot a BTH Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft. és a Művészetek Palotája azzal a céllal hozta létre 2008 májusában, hogy a főváros kulturális életében jelentős erőt képviselő kulturális intézményeket összefogja. A projektben résztvevő kulturális...